BÉT - A Mol húzta le a BUX-ot a szakértők szerint

Gazdaság, 2014.07.30

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,53 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 17 823,93 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP-részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek kiemelte: a Mol-részvények ára több mint egy százalékot esett, ez húzta le a tőzsdét. A BUX pozitív tartományban indította a napot, majd 11 óra körül kezdett "lefelé csorogni". A második negyedéves amerikai GDP-adat a várakozásoknál jobb lett, erre megrángatták a piacokat, így a magyart is egy kicsit - fogalmazott.

Miró József szerint ennek oka, hogy ha jó a gazdaság teljesítménye, akkor a befektetők félelme szerint hamarabb jöhet a kamatemelés, és "vége az olcsó pénznek". Az OTP közel fél százalékkal erősödött, a Richter és a Magyar Telekom stagnált - tette hozzá.

Sándor Dávid, a KBC Equitas senior elemzője ugyancsak kiemelte, hogy a hazai részvények közül a Mol 1,30 százalékos eséssel a legrosszabb teljesítményt nyújtotta. Hozzátette: a Mol napok óta tartó rossz teljesítményén az is látszik, hogy a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások rosszul mennek. Ráadásul az orosz-ukrán helyzet, illetve az Oroszországgal szembeni szankciók sem kedveznek a Molnak, a válaszreakciók kérdésesek - hívta fel a figyelmet.

Sándor Dávid szerint az OTP annak ellenére jól teljesített, tartotta magát, hogy az orosz gazdaság lassulása a bank helyi működését is érinti. Megjegyezte: az egyetlen részvény, amely független az orosz-ukrán helyzettől, a Magyar Telekom, de az elmúlt napok jó teljesítménye után szerdán stagnált.

A Mol 150 forinttal, 1,30 százalékkal 11 400 forintra csökkent, 409,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,57 százalékkal 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 374 forintot ért, forgalma 682,2 millió forint volt.

A Richter-papírok változatlanul 3930 forintot értek, a részvények forgalma 517,7 millió forint lett.

A BUMIX 1489,27 ponton zárt szerdán, ez 9,28 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában több termény elszámolóára is változott szerdán.

A malmi búza augusztusra változatlanul 51 000 forint, szeptemberre 47 500, decemberre 51 000 forint.

A takarmánybúza elszámolóára augusztusra 41 500 forint maradt, szeptemberre pedig 600 forinttal csökkent, így 42 000 forintba kerül. Decemberre változatlanul 44 500 forint.

A takarmánykukorica novemberre továbbra is 40 590, decemberre pedig 41 200 forint.

A takarmányárpa ára augusztusra 300 forinttal 41 000 forintra nőtt, szeptemberre maradt 42 000 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára októberre 1400 forinttal 85 900 forintra nőtt. Novemberre 500 forinttal 85 850 forintra nőtt. Decemberre pedig 86 900 forint maradt.

A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 90 000, szeptemberre 92 000, jövő márciusra pedig 94 000 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!