BÉT - A nemzetközi trendekkel összhangban csökkent a BUX

Gazdaság, 2018.02.08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 822,17 pontos, 2,07 százalékos csökkenéssel, 38 875,93 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.

Keresztyén Attila, az OTP Treasury senior értékesítője az M1 aktuális csatornán elmondta: a reggeli kisebb csökkenést a nap végére komoly esés váltotta fel, a nemzetközi indexekkel párhuzamosan a BUX index is nagyobb mértékben csökkent. Minden nagyobb papír esett, a nap vesztese a Mol volt több mint 3 százalékos csökkenéssel, a legkisebb pedig a Magyar Telekom fél százalék alatti eséssel.

A kisebb papírok közül ugyanakkor az Appeninn közel 15 százalékkal erősödött, annak nyomán, hogy csütörtökön bejelentették: az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. tizennyolc, a Spar Magyarország Kft. által bérelt ingatlant vásárol az Erste Alapkezelőtől. A tranzakció teljes értéke 14,5 millió euró (4,5 milliárd forint), az ingatlanok bérbeadásából származó éves bevétel 1,8 millió euró (572 millió forint) ami 12,73 százalékos hozamot jelent a tranzakció teljes ügyleti értékéhez viszonyítva.

A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,09 százalékkal 2890 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 2,28 százalékkal 11 120 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,43 százalékkal 458 forintra gyengült, forgalma 289 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,84 százalékkal 6405 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4138,13 ponton zárt csütörtökön, ez 39,48 pontos, 0,96 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!