BÉT - Alulteljesített a magyar tőzsde

Gazdaság, 2017.12.11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 656,81 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 37 575,75 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a magyar tőzsde alulteljesített, az eladók domináltak, főleg a Mol és a Richter árfolyama esett.

A héten lesz az Európai Központi Bank (EKB), illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülése, a befektetők főleg erre figyelnek - mondta.

A Mol 126 forinttal, 4,13 százalékkal 2925 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 10 035 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra gyengült, forgalma 446,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 89 forinttal, 1,37 százalékkal 6400 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4002,27 ponton zárt hétfőn, ez 17,95 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!