BÉT - Az OTP húzta fel a BUX-ot

Gazdaság, 2017.12.12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 442,51 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 38 018,26 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a BUX index ledolgozta az előző napi hasonló mértékű esést, ami főképp az OTP remek teljesítményének köszönhető. A Mol esetében az előző napi komolyabb esés után csak kis mértékű felpattanás volt - tette hozzá.

A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal, 2935 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 2,44 százalékkal, 10 280 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra csökkent, forgalma 356,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 6400 forintot ért, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4152,77 ponton zárt kedden, ez 150,50 pontos, 3,76 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában nem változott a takarmánykukorica ára, márciusra tonnánként továbbra is 47 200 forintba, májusra pedig tonnánként 48 000 forintba kerül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!