BÉT - Elemző: ismét történelmi csúcs közelében zárt a BUX

Gazdaság, 2017.02.20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,73 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 33 973,59 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a pénteki záráshoz képest.

Czinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: történelmi csúcs közelében zárt a BUX, ami nagyrészt az OTP árfolyamának közel egy százalékos emelkedésének köszönhető. Ezzel a bankpapír a vezető részvények közül is a legjobban teljesített.

Az OTP számára pozitív üzenet volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó napirend előtti felszólalásában kedvezően értékelte a magyar gazdaság helyzetét, az idei és jövő évre is 4 százalékot meghaladó GDP-növekedést prognosztizált, miközben a költségvetési deficit 2,4 százalék közelében maradhat - részletezte a bankpapírra ható híreket az elemző.

Czinkotai Norbert emellett megjegyezte: a magyar tőzsde azon túl, hogy pluszban zárt, európai szinten is jól teljesített.

A Mol 70 forinttal, 0,34 százalékkal 20 800 forintra erősödött, 351,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 1,03 százalékkal 9296 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 522 forintot ért, forgalma 519,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6630 forintra csökkent, a részvények forgalma 418,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1965,43 ponton zárt hétfőn, ez 2,99 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában egyik termény ára sem változott hétfőn.

A malmi búza tonnája márciusra 41 000 forint, májusra 46 300 forint maradt.

A takarmánykukorica elszámolóára márciusra változatlanul tonnánként 42 500, májusra és júliusra 43 500, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 600 forint.

A napraforgómag márciusra továbbra is 107 550, májusra 110 000 forint.

A repce elszámolóára sem változott, augusztusra maradt 109 000, szeptemberre 110 000 forint tonnánként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!