BÉT - Elemzők: a nemzetközi hangulat mozgatta a budapesti tőzsdét

Gazdaság, 2016.07.28

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,58 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 27 628,47 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,019 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek úgy nyilatkozott: a nemzetközi piacon negatív korrekció ment végbe, és ezt lehetett tapasztalni a BÉT-en is a csütörtöki kereskedés során. Megjegyezte: a Richter gyorsjelentése alapvetően kedvező volt, ám vegyes adatokat tartalmazott, aminek hatására eladási hullám indult; de a kereskedés végére a magyar gyógyszeripari papír visszakapaszkodott. Hozzátette: a pénteki kereskedés hangulatát a japán kamatdöntés határozza majd meg.

Andorkó László, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a negatív nemzetközi hangulat mozgatta a BÉT-en is a befektetőket. A forint erősödött 312 forint alatt van az euró árfolyama; pénteken kiderül, hogy van-e további erő a forintban, hogy jobban megközelítse a 310 forintos szintet.

A Mol 125 forinttal, 0,71 százalékkal 17 575 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 42 forinttal, 0,62 százalékkal 6680 forintra esett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 447 forintra erősödött, forgalma 334,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 48 forinttal, 0,80 százalékkal 5930 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1726,58 ponton zárt csütörtökön, ez 6,12 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!