BÉT - Elemzők: a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozgott a magyar piac

Gazdaság, 2017.03.29

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,08 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 32 232,95 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Magyar Telekom kereskedésében szerdán eladói nyomás uralkodott. A nagy papírok mindegyike alacsony forgalom mellett forgott, ez a tendencia a nemzetközi részvénypiacra is igaz volt.

Ballai Zoltán szerint szerdán nem történt semmi érdekesség a BÉT-en.

Az elemző a Brexit hivatalos bejelentéséről elmondta: ez egy teljesen várt eseménynek tekinthető. Délután érkezett meg Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez az a kedden aláírt levél, amely szerint az Egyesült Királyság aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, mindennek az elemző szerint csak szimbolikus jelentése volt.

Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1 aktuális csatornán kifejtette: nagyon enyhe esés volt szerdán a BÉT-en, a blue chipek közül egyedül a Richter tudott emelkedni.

Hozzátette: a másik 3 nagy papír árfolyama csökkent, de a gyengülés összességében 0,2 százalékos volt, ami az elemző szerint azt jelenti, hogy eseménytelen kereskedést zárt a magyar részvénypiac.

A Mol 85 forinttal, 0,42 százalékkal 20 200 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8320 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 488 forintra gyengült, forgalma 259,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,41 százalékkal 6627 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2059,34 ponton zárt szerdán, ez 3,36 pontos, 0,16 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában egyik termény ára sem változott szerdán.

A malmi búza tonnánkénti májusi ára 46 300 forint maradt.

A takarmánykukorica elszámoló ára májusra változatlanul 44 000 forint.

Nem változott az olajos magvak ára sem, a napraforgó májusra tonnánként továbbra is 103 000 forint, a repce augusztusra 106 000 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!