BÉT - Elemzők: a nemzetközi piacokhoz képest a BUX alulteljesített

Gazdaság, 2017.12.08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,64 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 38 232,56 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokkal ellentétben a BUX-index esett pénteken, mindez pedig az OTP 1,52 százalékos gyengülésének a következménye. Az elemző szerint az OTP esése azzal magyarázható, hogy tovább tart a profitrealizálás.

Hozzátette: a Mol az optimista nemzetközi hangulatnak és a magasabb olajárnak köszönhetően emelkedni tudott.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette, relatíve kis forgalom mellett ugyan, de a nemzetközi piacokhoz képest alulteljesített a BUX.

A "nehezék" elsősorban az OTP volt, miközben a régióban a bankszektor részvényei áltatában 1-2 százalékot emelkedtek - mondta. Az elemző közölte: az OTP fundamentumai rendben vannak, ezért szerinte a pénteki esés csupán egy átmeneti megbicsaklásnak tekinthető.

A Mol 34 forinttal, 1,13 százalékkal, 3051 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 1,52 százalékkal, 10 075 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 470 forintra esett, forgalma 217,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal, 6489 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4020,22 ponton zárt pénteken, ez 49,42 pontos, 1,21 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!