BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Gazdaság, 2017.03.27

Kissé eltérően látják a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők, de jelentős emelkedésre az optimistább vélemény szerint sem lehet számítani.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: negatív hangulat látható a részvénypiacokon, ennek fő oka, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az egészségügyi reformról szóló szavazást visszavonták pénteken. Esés várható az amerikai piacokon és Európában is, így várhatóan a kedvezőtlen hangulatban a magyar részvénypiac is lefelé tart majd a hét első kereskedési napján - közölte.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kifejtette: nem számít jelentős emelkedésre a magyar tőzsdén hétfőn, a nemzetközi korrekció a magyar részvényeket is érinti.

A kommentár szerint középtávon vegyes a kép. Az OTP már csökkenő trendben van rövid távon, itt 8500 forintnál húzódik kiemelten fontos ellenállási szint, csak ennek későbbi áttörése esetén van esély további emelkedésre. A Richter vissza tudott kapaszkodni az emelkedő trendbe, itt a 6530 forintos szintre kell figyelni az elemző szerint. A Mol továbbra is sávozó mozgást végez 20 000 és 21 180 forint között, a támasz közelében kedvező vételi lehetőség adódhat. A Magyar Telekom a 490 forintos ellenállás áttörése esetén emelkedhet, ezt később segítheti a közelgő osztalékfizetés is - közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,80 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 32 097,09 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 5,876 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 175 forinttal, 0,85 százalékkal, 20 430 forintra csökkent, 662,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,30 százalékkal, 8275 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 489 forintra emelkedett, forgalma 144,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 46 forinttal, 0,72 százalékkal, 6479 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,43 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!