BÉT - Eltérő szakértői várakozások a tőzsdén

Gazdaság, 2018.03.07

Eltérően látják a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a vezető részvények tovább emelkedhetnek, piacmozgató magyar hír reggel nem érkezett. Kitért arra, hogy a piaczárás után közli a Wiener Börse a szokásos negyedéves index-átsúlyozási döntéseit a közép-kelet európai CECE indexszel kapcsolatosan. A változások március 14-én piaczárás után kerülnek be az indexbe.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint viszont az európai kereskedést és a magyart is az amerikai importvámok tervezett bejelentése miatti vita határozza meg, a hangulat negatív. Donald Trump amerikai elnök legfőbb gazdasági tanácsadója, Gary Cohn kedden bejelentette lemondását. Hozzátette: ezért inkább csökkenés jöhet a budapesti tőzsdén is, a vezető részvények közül a Mol és az OTP alulteljesítő lehet a kereskedés első felében. A nap végére oldalazás lehet az amerikai bizonytalanság miatt - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 888,81 pontos, 2,39 százalékos emelkedéssel, 38 008,47 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15 milliárd forint volt. A Mol 106 forinttal, 3,83 százalékkal 2876 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 220 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 448 forintra emelkedett, forgalma 435,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 270 forinttal, 4,82 százalékkal 5875 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!