BÉT - Eltérő várakozások a tőzsdén

Gazdaság, 2017.12.12

Eltérően látják a szakértők a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint negatív hangulatban indulhat a kereskedés, mivel profitrealizálás miatt a régióban általában eladói nyomás uralkodik a piacokon, amely különösen igaz a Molra.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint ugyanakkor pozitív korrekcióval nyithat az index, de a Mol árfolyama továbbra is nyomás alatt lehet.

Elemzői kommentárjában hozzátette: a Mol és lengyel olajcégek eladási nyomás alá kerültek hétfőn a tőzsdén. A novemberi finomítói marzsok jelentősen visszaestek, a kilátások pedig az emelkedő olajárak miatt negatívak.

A BÉT közleménye szerint a CIG Pannónia Életbiztosító felfüggesztésével indul a kereskedés kedden. A biztosítótársaság ugyanis olyan döntésről kíván tájékoztatást közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 656,81 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 37 575,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.

A Mol 126 forinttal, 4,13 százalékkal 2925 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 10 035 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra gyengült, forgalma 446,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 89 forinttal, 1,37 százalékkal 6400 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4002,27 ponton zárt hétfőn, ez 17,95 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!