BÉT - Emelkedésre számít az elemző

Gazdaság, 2018.03.08

A kedvező amerikai tőzsdei hangulat a magyar kereskedésre is hatással lehet csütörtökön, ezért a BUX folytathatja az emelkedést - közölte az MTI-nek küldött kommentárjában Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

A szakértő szerint a csütörtöki kereskedésben a 39 200 pontos szint jelentheti az első technikai ellenállást a BUX-ban.

Kiemelte, hogy a Wiener Börse szerdán közölt negyedéves index-átsúlyozási döntése nem tartalmazott változást a vezető magyar részvényeket illetően. A kisebb papírok közül kikerült az Állami Nyomda, az FHB és a Graphisoft, helyüket a Konzum vette át. Az új indexsúlyok a március 14-i kereskedési nap zárását követően lesznek érvényesek az indexben.

A a BUX 177,73 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 38 186,20 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest. A Mol 64 forinttal, 2,23 százalékkal 2940 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,07 százalékkal 11 340 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,12 százalékkal 443 forintra csökkent, forgalma 259,5 millió forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!