BÉT - Enyhe csökkenésre számít a szakértő

Gazdaság, 2017.06.21

Enyhe csökkenésre számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az olajárak esése miatt Amerikában elromlott a hangulat, és Európában is negatív hangulat lesz szerdán. Európában és a tengerentúli részvénypiacokon is várhatóan az olajárak alakulása határozza majd meg a hangulatot, miután kedden újabb 2 százalékkal esett a világpiaci ár a globális kitermelés növekedésének hatására. A magyar piacon ennek megfelelően inkább enyhe csökkenés lesz - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,28 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 35 989,69 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt. A Mol 35 forinttal, 0,16 százalékkal, 22 050 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,22 százalékkal, 9300 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 469 forintra csökkent, forgalma 452,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 7190 forintot ért, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!