BÉT - Enyhe emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés

Gazdaság, 2017.08.08

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője keddi kommentárjában azt írta, hogy továbbra is jól szerepelhet a Mol és az OTP a tőzsdén, bár kisebb-nagyobb negatív korrekciók elképzelhetőek a nap folyamán. Reggel a UBS bank 26 ezer forintra emelte a Mol célárfolyamát, amely segítheti az olajtársaság részvényeinek jó szereplését.

A JP Morgan befektetési bank ugyanakkor csökkentette a Richter célárfolyamát, emiatt a gyógyszergyártó árfolyama tovább csökkenhet, a 6500 forintos szint letörése esetén további tér nyílhat meg lefelé.

A Magyar Telekom piaca az elemző szerint kissé érdektelen, ott továbbra sem számít komolyabb elmozdulásra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,38 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 36 941,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 250 forinttal, 1,07 százalékkal 23 600 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban, ez egyben a papír idei legmagasabb záróára. Az OTP-részvények ára 134 forinttal, 1,37 százalékkal 9949 forintra nőtt, ami szintén az idei maximum záróár, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 464 forintra csökkent, forgalma 294,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6550 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!