BÉT - Eséssel zárt a BUX, a Magyar Telekom teljesített a legjobban

Gazdaság, 2018.03.13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,98 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 38 663,67 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, délután kettőig oldalazó mozgást lehetett látni a nyugat-európai piacokon, majd ez hirtelen viszonylag nagyobb mértékű csökkenésbe csapott át.

A részvényelemző szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter váratlan elmozdítása először a devizapiacon éreztette hatását, a dollár gyengült a főbb devizákkal szemben. Ez elsősorban az európai részvénypiacok számára volt negatív fejlemény, mert a gyengébb dollár - azaz erősebb euró - rontja az európai vállalatok versenyképességét a tengerentúli piacokon. Például a német DAX index ezt nagyon megszenvedte, csaknem 2 százalékot csökkent a keddi kereskedésben.

A magyar részvénypiac nem tudta teljesen kivonni magát az európai piacok gyengélkedése alól, de jobban tudta tartani magát, mert kevésbé van kitéve a dollárárfolyamnak, vagy közvetlenül az amerikai gazdaságnak - mondta Nagy András.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal, 3004 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal, 11 490 forintra esett, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal, 445,50 forintra erősödött, forgalma 183,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 10 forinttal, 0,18 százalékkal, 5655 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3953,91 ponton zárt kedden, ez 111,93 pontos, 2,75 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!