BÉT - Főként az OTP-nek köszönhetően jól teljesített a BUX

Gazdaság, 2017.11.22

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 577,32 pontos, 1,46 százalékos emelkedéssel, 40 131,37 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1 aktuális csatornán a kereskedésről elmondta: a nyugat-európai tőzsdék - amelyeknek mozgását a BUX a legtöbb esetben leköveti - napközben negatív teljesítményt produkáltak, némi veszteséggel zárják a napot. Az amerikai börze is kis mínuszban kereskedik.

Ehhez képest a magyar papírok egészen jól teljesítettek, az OTP bő 2,5 százalékot tudott erősödni a nap végére. Úgy vélte, a magyar bankpapír szerdai erősödése és a jegybank keddi döntése között ok-okozati összefüggés van. A monetáris lazítás nem ortodox megoldásai előrevetítik, hogy a bankok számára a hitelezési tevékenység valószínűleg kedvezőbb lesz, és ez az eredményeikre is pozitívan hathat - mondta Pleschinger Gyula.

Az amerikai és német esést elsősorban a kora délután az Egyesült Államokban napvilágot látott gyenge makrogazdasági adatnak tudta be az igazgató. Úgy vélekedett, a német piac nem annyira függ a koalíciós tárgyalások kilátásaitól, a befektetők alapvetően arra várnak, hogy piacbarát, gazdaságbarát megoldás fog kikerekedni a most még kicsit zavarosnak tűnő német belpolitikai helyzetből. A politikai kockázatokat a piacok és a befektetők általában nagyon gyorsan árazzák, és a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon gyorsan túl is lendülnek rajta - mondta.

A Mol 59 forinttal, 1,83 százalékkal 3280 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 2,63 százalékkal 10 350 forintra nőtt, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 470 forintot ért, forgalma 346,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,39 százalékkal 7030 forintra emelkedett, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4031,58 ponton zárt szerdán, ez 35,91 pontos, 0,88 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában nem változott a takarmánykukorica ára: decemberre 46 000 forintba, jövő márciusra 47 200 forintba, májusra 48 000 forintba, júliusra 48 800 forintba, szeptemberre 49 600 forintba kerül tonnája.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!