BÉT - Pozitív nyitásra számít az elemző a tőzsdén

Gazdaság, 2018.02.14

Pozitív nyitásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: némi pozitív korrekcióra számít a nyitásban. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Richter piacán folytatódhat a bizonytalanság, reggel emelkedésre számít, de továbbra is nagy a veszélye az eladói hullámoknak. Az OTP-részvények iránt továbbra is magas lehet a vételi érdeklődés, de nyitásban elképzelhető egy kisebb negatív korrekció. A Mol és a Magyar Telekom árfolyamában továbbra sem számít érdemi elmozdulásra, iránykeresés jellemezheti a két részvényt.

Kitért arra, hogy reggel a tavalyi 4. negyedéves GDP adat kelthet hullámokat a forint kereskedésében.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,07 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 38 387,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal, 2896 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,75 százalékkal, 11 600 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal, 459,50 forintra esett, forgalma 117,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,79 százalékkal, 5500 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!