BÉT - Szakértő: a BUX vezette az emelkedést Európában

Gazdaság, 2014.11.25

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,19 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17 606,86 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: a Mol emelkedése elsősorban az INA olajipari vállalattal kapcsolatos híreknek köszönhető.

A Mol kedden felkérte a horvátországi cég ügyvezető bizottságát, hogy hívja össze az INA részvényeseinek rendkívüli közgyűlését. A Mol javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy támogassanak egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalék-kifizetést az eredménytartalék terhére.

A szakértő szerint több jel mutat arra, hogy az INA eladása a közeljövőben megtörténhet. Jó esélye lehet a Molnak, hogy kedvező áron szabaduljon meg ettől a befektetéstől - jelezte.

Varjú Péter kitért arra is, hogy a feltörekvő országok részvénypiacainak teljesítményét mutató MSCI-index átsúlyozása nagy forgalmat okozott a kereskedés zárószakaszában. Ilyenkor sok a kényszerből eladó, illetve vevő - mondta, kiemelve a Richter magas forgalmú napját.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a keddi, csaknem másfél százalékos erősödéssel a BUX vezette az emelkedést Európában.

A Mol 295 forinttal, 2,44 százalékkal 12 380 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,63 százalékkal 3995 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,59 százalékkal 338 forintra csökkent, forgalma 206,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 93 forinttal, 2,47 százalékkal 3861 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1471,07 ponton zárt kedden, ez 0,86 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a malmi búza, a takarmánykukorica és a napraforgómag elszámolóára változott kedden.

A malmi búza jövő márciusra 500 forinttal 52 000 forintra drágult, decemberre maradt 49 800 forint.

A takarmánykukorica ára decemberre 700 forinttal 39 700 forintra nőtt. Jövő márciusra változatlanul 40 500, jövő májusra 41 500, jövő júliusra pedig 41 700 forint.

A nagy olajtartalmú napraforgómag elszámolóára decemberre 1000 forinttal 99 000 forintra emelkedett. Jövő márciusra továbbra is 101 000 forint a termény.

A takarmánybúza decemberre és jövő márciusra is maradt 45 000 forint.

A takarmányárpa decemberre változatlanul 41 000, jövő márciusra 45 000 forint.

A nagy olajtartalmú repce ára sem változott, jövő márciusra továbbra is 101 000, jövő augusztusra pedig 96 000 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!