BÉT - Szakértő: a jó piaci hangulatban jól teljesített a BÉT

Gazdaság, 2017.06.19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,94 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 35 948,41 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, erősen teljesített a BÉT, ami megfelel az európai trendnek, ahol szintén 1 százalék körüli pluszok voltak. Az elemző kifejtette: Emmanuel Macron pártjának győzelme pozitív hír volt a befektetők számára, a Brexittel kapcsolatban pedig akár még az is elképzelhető, hogy olyan forgatókönyvek valósulnak meg, amelyek elnapolják a brit kilépést. A pozitív piaci hangulatban a BÉT is jól tudott teljesíteni, a magyar papírok közül egyedül a Richter gyengült. Pénteken azonban a Richter volt a legerősebb, így a hétfői nap egyfajta korrekciónak is felfogható - mondta az elemző.

A Mol 510 forinttal, 2,37 százalékkal 22 015 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,64 százalékkal 9280 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,51 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 331,2 millió forint volt.

A Richter-papírok 60 forinttal, 0,83 százalékkal 7190 forintra gyengültek, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2429,98 ponton zárt hétfőn, ez 26,36 pontos, 1,10 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica novemberre 700 forinttal drágult, így tonnánként 45 000 forint. Az olajosmagvak ára nem változott, a napraforgó októberre tonnánként 96 000 forintba, a repce augusztusra tonnánként 100 500 forintba kerül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!