BÉT - Szakértő: jó hetet zárt a Mol és a Richter

Gazdaság, 2017.04.13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,46 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 32 622,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a Mol és a Richter is jó hetet zárt. A Mol a csütörtöki közgyűlésének döntése értelmében 625 forint osztalékot fizet ki a részvények után, ami 10 százalékos emelkedés az előző évihez képest. A közgyűlés az igazgatótanács javaslatának megfelelően döntött a részvények 1:8 arányú felaprózásáról is, így olcsóbb és elérhetőbb lesz a papír - fejtette ki a szakértő, hozzátéve, hogy az olajpapír heti csúcson fejezte be a kereskedést.

A nap másik nagy nyertese a Richter lett, az OTP ugyanakkor eladói nyomás alatt volt egész héten, így a hét utolsó kereskedési napján is - tette hozzá.

A Mol 195 forinttal, 0,93 százalékkal 21 100 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,31 százalékkal 8079 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,82 százalékkal 493 forintra nőtt, forgalma 638,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,56 százalékkal 6855 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2045,26 ponton zárt csütörtökön, ez 9,72 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában egyik termény ára sem változott csütörtökön.

A malmi búza májusra maradt tonnánként 46 300 forint.

A takarmánykukorica májusra változatlanul 43 000, júliusra 44 000, szeptemberre és novemberre pedig 44 500 forint tonnánként.

A napraforgómag elszámoló ára májusra továbbra is 102 000 forint tonnánként.

A repce elszámoló ára sem változott, a termény augusztusra maradt 105 000, szeptemberre 107 000 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!