BÉT - Szakértő: jól teljesített a BUX

Gazdaság, 2017.01.16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,17 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 32 996,94 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Czinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a magyar piac jól teljesített, ha csak 0,1 százalékkal is, a BUX index emelkedni tudott. Hozzátette, Európában nem volt ennyire jó a hangulat, a kontinens piacain 0,5-1 százalékos mínuszok születtek.

Az elemző szerint ez javarészt annak tulajdonítható, hogy kiszivárgott információk szerint a brit miniszterelnök keddi beszédében kicsit keményebb hangot is megüthet, durvább szakítás is elképzelhető az Európai Unióval. Emiatt lehetnek a befektetők idegesek, de nagy pánik nincs - mondta. Az amerikai piacon most nincs kereskedés, ezért a forgalom nem volt túlságosan magas, a BÉT-en az 5 milliárd forintot sem érte el.

A Mol ára nem változott, 21 000 forintot ért, 910,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,36 százalékkal 8858 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,19 százalékkal 509 forintra erősödött, forgalma 841,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 44 forinttal, 0,70 százalékkal 6318 forintra nőtt, forgalmuk 925,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1966,97 ponton zárt hétfőn, ez 2,09 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak.

A malmi búza továbbra is 41 000, a takarmánykukorica pedig 42 750 forintba kerül márciusra.

A napraforgó márciusi ára is 110 000 forint maradt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!