BÉT - Szakértők: nem volt nagy mozgás a tőzsdén, a szerdai amerikai kamatdöntésre vár a piac

Gazdaság, 2017.03.13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,94 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 32 686,30 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta, közepes forgalomban, a nemzetközi hangulatnak megfelelően oldalazott a magyar tőzsde hétfőn, nem mozdult el jelentősebben a nagy papírok árfolyama a pénteki záráshoz képest.

Hozzátette, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntését várja a piac, és különösen az azt követő kommentárt, mivel a kamatemelést beárazták már a befektetők.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, nem volt nagy aktivitás a tőzsdéken hétfőn. Kiemelte, a piac a holland elnökválasztást és a Fed döntését várja, ahol a befektetők kamatemelésre számítanak. Ennek nyomán a dollár erősödése a forint árfolyamára is hatással lehet - mondta, hozzátéve, hogy ezt már nagyrészt beárazhatta a piac.

A Mol 55 forinttal, 0,27 százalékkal 20 650 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,47 százalékkal 8500 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 501 forintot ért, forgalma 288,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6525 forintra esett, a részvények forgalma 855,2 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2149,56 ponton zárt hétfőn, ez 3,30 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica ára változott, tonnánként 400 forinttal többet, 45 ezer forintot kell fizetni a terményért novemberi szállításra. Májusra és júliusra maradt 44 ezer, míg szeptemberre 44 500 forint.

A malmi búza májusi ára tonnánként 46 300 forint maradt.

A napraforgó májusra tonnánként továbbra is 110 000 forintba, míg a repce augusztusra 109 000 forintba kerül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!