BÉT - Vegyesen zártak a magyar részvények

Gazdaság, 2017.08.15

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,08 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 36 775,94 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, a nemzetközi piacokon is visszafogott volt a hangulat. Bár a német GDP adatok jók lettek, a DAX csak 0,1 százalék körüli növekedést tudott produkálni. Amerikában 0,6 százalékkal bővült a kiskereskedelem az előző hónaphoz képest, miközben 0,3 százalékot vártak, ennek megfelelően a dollár kis mértékben erősödött, ami már régóta nem volt jellemző.

A magyar piac stagnált, a Richter tudott érdemben emelkedni, ezt azonban kompenzálta a Mol esése, ami nagyrészt öt-tíz perccel a zárás előtt következett be - mondta az üzletkötő.

A Mol 365 forinttal, 1,57 százalékkal 22 945 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9930 forintra erősödtek, forgalmuk 2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 474 forintra esett, forgalma 348,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 88 forinttal, 1,35 százalékkal 6588 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2879,61 ponton zárt kedden, ez 73,09 pontos, 2,60 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica így szeptemberre tonnánként továbbra is 44 500 forintba, a napraforgó októberre tonnánként 96 000 forintba, a repce pedig szeptemberre tonnánként 107 000 forintba kerül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!