Brexit - Maradásra próbálja rávenni a brit kormány a Bank of England kormányzóját

Gazdaság, 2018.09.03

A brit kormány igyekszik rávenni a Bank of England kormányzóját, hogy a tervezett jövő nyári határidőn túl is maradjon a brit jegybank élén, elkerülendő, hogy alig néhány hónappal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jövő márciusra tervezett időpontja után váljék szükségessé a vezetőváltás.

Mark Carney, aki előzőleg a kanadai jegybank kormányzója volt, 2013. július 1-jén vette át a Bank of England irányítását, és eredetileg az idei évig, vagyis öt évre vállalta a megbízatást, jóllehet a brit jegybanktörvény alapján nyolc évig, 2021-ig maradhatna posztján.

Carney már két éve, nem sokkal a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos győzelmével végződött - népszavazás után bejelentette, hogy korábbi vállalásánál egy évvel tovább, 2019 júniusáig marad tisztségében, mert szeretne hozzájárulni az Egyesült Királyság és az Európai Unió új kapcsolatrendszerének rendezett kialakításához.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a Financial Times londoni gazdasági napilap egybehangzó hétfői értesülése szerint azonban a brit pénzügyminisztérium és a jegybank tárgyalásokat kezdett arról, hogy Carney további még egy évig, 2020-ig maradjon a Bank of England élén.

Theresa May miniszterelnök szóvivője az értesülést kommentálva hétfőn csak annyit mondott, hogy Mark Carney - ahogy korábban jelezte - 2019-ig kíván posztján maradni, és "továbbra is ez a terv", ám a BBC és a Financial Times kormányforrásokból származó nem hivatalos értesülései szerint Carney "nyitott" a hosszabbítás lehetőségére.

Philip Hammond pénzügyminiszter a londoni üzleti napilap tudomása szerint nagyra becsüli azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Carney az EU-népszavazás után a piaci szereplők megnyugtatása érdekében kifejtett.

Mark Carney kedden meghallgatáson vesz részt a londoni alsóház pénzügyi és költségvetési bizottsága előtt, és ott várhatóan megkérdezik tőle, hogy hajlandó-e a jövő évi időpontnál tovább a Bank of England élén maradni.

Az 53 éves kanadai Carney személyében először került külföldi vezető az 1694-ben alapított Bank of England élére.

Mark Carney kivívta a kormányzó brit Konzervatív Párt Brexit-párti szárnyának haragját azzal, hogy az EU-népszavazás kampányában, és a referendum óta is többször a Brexit gazdasági kockázataira hívta fel a figyelmet.

A Brexit-pártiak részről rendre elhangzó vádak szerint a Bank of England politikai semlegességre kötelezett vezetője a bennmaradást pártolók mellé állt e figyelmeztetésekkel.

Carney azonban rendre visszautasítja e vádakat, azzal az érvvel, hogy ha a Bank of England egy adott tényezőről megállapítja, hogy az kockázatot jelent a brit gazdaságra, törvényben előírt kötelessége, hogy erre felhívja a figyelmet.

Carney ezt azóta is rendszeresen megteszi. A londoni alsóház költségvetési bizottságának legutóbbi meghallgatásán például kijelentette: a brit hazai össztermék (GDP) értéke jelenleg 1,5-2 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet mára elérhetett volna a Bank of England által az EU-népszavazás előtt valószínűsített növekedési ütemmel, és ez háztartásonként 900 font (csaknem 330 ezer forint) éves jövedelemkiesésnek felel meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!