Brexit - Befektetői felmérés: továbbra is London a világ vezető pénzügyi központja

Gazdaság, 2017.09.14

A legújabb befektetői felmérés szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group bonyolult mérési módszertannal, 102 kritérium alapján kialakított, évente kétszer közzétett listája (Global Financial Centres Index, GFCI) ezúttal 92 várost és térséget vizsgált.

A szerzők megállapítják: a felmérésbe bevont befektetők szerint a második helyezett New York megítélésének sokkal nagyobb mértékben ártott a félelem az amerikai kereskedelempolitika esetleges protekcionista fordulatától, mint Londonénak a Brexitet, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanság.

A cég új, őszi globális rangsorában Londont és New Yorkot Hongkong, Szingapúr és Tokió követi a felső ötös mezőnyben. Az első tízben szerepel még Sanghaj, Toronto, Sydney, Zürich és Peking.

A Z/Yen elemzői kiemelik, hogy New York mellett a többi amerikai pénzügyi központ befektetői osztályzata és helyezése is jelentősen romlott. A márciusban közzétett előző globális lista felső tízes csoportjában jelen volt még San Francisco, Chicago és Boston is, de az új sorrendben egyikük sem szerepel a legjobb tíz között.

London osztályzata 24 ponttal előzi meg New Yorkét. London az új rangsorban 780, New York 756 pontot kapott a megszerezhető ezer pontból.

A márciusban összeállított előző globális ranglistán London 782, New York 780 pontot szerzett, vagyis a londoni City két pontot, a Wall Street viszont 24 pontot veszített.

A közép-európai EU-mezőny befektetői osztályzatai a Z/Yen kimutatása szerint egyöntetűen javultak, bár a helyezések a listán szereplő többi központ átrendeződési dinamikája miatt ezt nem feltétlenül tükrözik. A térségi sorrendet Varsó vezeti a 36. helyen, utána Tallinn, Riga, Prága és Budapest következik.

Budapest a tavaszi 604 pont után most 623 pontot gyűjtött, mégis a 72. helyre került a márciusi 70. helyezésről.

Budapest és a többi közép-európai nagyváros befektetői osztályzatai a Z/Yen jelenleg 22. kiadásánál tartó globális ranglistájának eddigi történetében majdnem folyamatosan javultak: az első GFCI-listán a magyar főváros osztályzata nem sokkal haladta meg a 400 pontot, és a 2008-2009-es globális pénzügyi válság mélypontján 300 pontig süllyedt.

Az új, őszi GFCI-listán a közép-európai EU-fővárosok több euróövezeti pénzügyi központot is megelőznek, köztük a 74. helyezett Rómát, a 79. helyre sorolt Lisszabont és a 83. helyen szereplőt Helsinkit.

A két legnagyobb orosz pénzügyi központ, Szentpétervár és Moszkva a 87., illetve a 89. helyre került a 92 várost soroló rangsorban, a sereghajtó a kínai Dalian.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!