CIB Bank: idén 3 százalék körül nőhet a magyar GDP

Gazdaság, 2017.03.29

Idén a magyarországi GDP 3 százalék körül nőhet a CIB Bank elemzői szerint, elsősorban a belső kereslet és az uniós források felhasználásának emelkdése miatt - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: a költségvetés idén is stabil marad, az államháztartási deficit csökkenésének lendülete ugyan megtörhet, de a hiány várhatóan nem haladja meg a 3 százalékos maastrichti kritériumot.

Kiemelte: a forint árfolyama idén a 305-315 forint/euró sávon belül marad a CIB elemzőinek várakozása szerint, az infláció 2,7 százalék lehet éves átlagban, de a jegybank 3 százalékos inflációs célját csak 2018-ban éri el.

Trippon Mariann rámutatott: napjainkban minden adott, hogy ismét jó éve legyen a magyar gazdaságnak.

Elmondta: 2017-ben több bizonytalan tényező is jelentkezik a világgazdaságban, az év nagy kérdései közé tartozik, hogy milyen kockázatokat hordoz a Brexit folyamata, egyelőre nem sokat tudni például az Egyesült Államok fiskális és kereskedelmi politikájáról, illetve az euróövezeti országokban sorra kerülő választások kimeneteléről.

Elmondta: a világgazdaságban a növekedés mindenhol beindult, ugyanakkor fokozódó inflációs nyomás figyelhető meg mind az Egyesült Államokban, mind az euróövezetben. Hozzátette: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed túl van ugyan az első kamatemelésen, de továbbra is laza maradhat a monetáris politika. Az Európai Központi Bank (EKB) kamatai egy éve változatlanok, az EKB első kamatemelése legkorábban 2018 márciusában jöhet - emelte ki a CIB vezető elemzője.

Trippon Mariann kiemelte, a kedvező külgazdasági folyamatok segítik a magyar gazdaság növekedését.

Elmondta: a kedvező gazdasági folyamatok miatt a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintje tartós maradhat 2017-ben is, a Magyar Nemzeti Bank kommunikációja is ezt erősíti.

Trippon Mariann rámutatott: ha további monetáris lazítás válik szükségessé, a jegybank nagy valószínűséggel nem-konvencionális, likviditásbővítő intézkedéseket hajt majd végre.

Kérdésre elmondta: laza monetáris kondíciók gyengítik ugyan a forintot, de Magyarország jó gazdasági teljesítménye, a jelentős külkereskedelmi aktívum ugyanakkor ezzel ellentétes hatást fejt ki, azaz erősíti a forintot.

Trippon Mariann egy másik kérdésre elmondta: mostanra a jegybanki alapkamat "horgonyszerepe" megszűnt, ezt a szerepet, "az igazi horgony feladatát" az egynapos, overnight betét kamata vette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!