Commerzbank: Magyarországon továbbra is erőteljes lesz a gazdasági növekedés

Gazdaság, 2018.09.12

A Commerzbank szakértői  Magyarországon erőteljes, idén is 4 százalék körüli gazdasági növekedést várnak, és azzal számolnak, hogy a jegybanki alapkamat 2019 végéig nem változik - mondta Klaus Windheuser, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten a pénzintézet háttérbeszélgetésén.

A magyar fizetőeszköz a 325 forint/euró árfolyam körül stabilizálódhat a következő hónapokban, de megvan annak a veszélye, hogy a magyar jegybank laza monetáris politikája miatt gyengébb szinteket is elér az árfolyam - mutatott rá Klaus Windheuser.

A Commerzbank vezetői a magyar bankpiacon a következő időszakban kétszámjegyű növekedést terveznek, tavaly is közel 10 százalékkal növelte a leánybank a bevételét. Az elmúlt időszakban a bank által Magyarországon kiheyezett hitelállomány közel 2 milliárd euróra nőtt - mondta az elnök-vezérigazgató.

Emlékeztetett rá, hogy a Commerzbank Zrt. szerdán ünnepelte magyarországi tevékenysége megkezdésének 25 éves évfordulóját, 1993-ban a német nagybank volt az egyik első olyan nyugat-európai hitelintézet, amely 100 százalékban a tulajdonában lévő leánybankot alapított Magyarországon.

A Commerzbank mintegy 1000 vállalati ügyféllel rendelkezik az országban, partnereik fele-fele arányban német, illetve magyar társaságok - mondta Klaus Windheuser. A banknak a budapesti központon kívül három vidéki városban, Kecskeméten, Miskolcon és Győrben vannak fiókjai.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!