Csökkenő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Szerencsejáték, 2018.01.21

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 40 021,89 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 144,03 ponttal, 0,36 százalékkal magasabb.

A részvénypiac heti forgalma 40,4 milliárd forint volt, az előző kereskedési héten elért 53,5 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével erősödött.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte, hogy a hetet a BÉT-en az iránykeresés jellemezte, a vezető részvények árfolyama nem mozgott trendszerűen, és egyelőre nem látható jel arra, hogy ebből az állapotból a következő hét elején kimozdulnának.

Az elemzés szerint a Jefferies 7890 forintról 8355 forintra emelte a Richterre vonatkozó célárfolyamát.

A héten indult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelzáloglevél-vásárlási programja, amelyben a jegybank 3 éves vagy annál hosszabb futamidejű jelzálogleveleket vásárol, ezzel is pluszlikviditást biztosít a kereskedelmi bankok részére, illetve csökkenti a bankok kockázatát.

Kiemelték, hogy a jegybank csütörtökön tartotta az első, öt és tíz éves futamidejű, monetáris politikai célú kamatcsere (MIRS) tenderét, amelyen éves lejáraton 35, a tízéves lejáraton 40 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot. A MIRS 2018 első negyedévére vonatkozó keretösszege 300 milliárd forint, az egyes tenderek meghirdetett mennyiségéről a jegybank dönt. A korábbi jegybanki kamatcsere-eszköz (IRS) program várható keretösszege a 2018-as évre 1500 milliárd forint, míg a jelzáloglevél program keretösszege 500 milliárd forint körül alakul majd, a jegybank egy likvid másodpiacot alakít ki - emelte ki az Equilor Befektetési Zrt.

Az elemzésben felidézték: Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az Euromoney bécsi konferenciáján az európai pénzügyi szektor működését áttekinthetőbbé tévő, a befektetők védelmét jobban szolgáló új, egységes európai uniós szabályrendszerrel (MiFID II. - "Markets in Financial Instruments Directive") kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az versenyhátrányt okoz az európai bankoknak az ázsiai és amerikai konkurenciával szemben. A magyar bank helyzetét illetően Wolf László 2018-at illetően optimista, a régió valamennyi országában a hitelezés volumenének növekedésére számít.

Az elemzés szerint jövő héten érdemes lesz figyelni az Európai Központi Bank (RKB) kamatdöntő ülésére, ahol a piaci szereplők jelzéseket várnak az európai eszközvásárlási programról.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol 1,77 százalékkal erősödött a héten, a papír 3098 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 7,7 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 0,53 százalékkal nőtt, pénteken a kereskedést 473,5 forinton zárta, heti forgalma 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 1,11 százalékkal gyengült a héten, pénteken 6700 forinton zárt a gyógyszeripari papír, a heti összforgalma meghaladta a 6,2 milliárd forintot.

Az OTP 0,37 százalékkal erősödött a héten, a bankpapír 10 970 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma 16,4 milliárdot forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4275,92 ponton zárt pénteken, 60,43 ponttal, 1,39 százalékkal csökkent az előző héthez képest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!