Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Szerencsejáték, 2017.09.10

Az előző hetinél alacsonyabb forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 37 596,75 ponton fejezte be a kereskedést, 123,15 ponttal, 0,33 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.

A héten a részvénypiac forgalma 33,71 milliárd forint volt az előző heti 47,30 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.

Az észak-koreai válság miatti kedvezőtlen nemzetközi hangulatban nagyobb csökkenéssel nyitottak a hét első napján az európai tőzsdék, de a nap folyamán valamennyire megnyugodtak a befektetők.

Kedden, bár az összes vezető részvény árfolyama emelkedett, az OTP teljesítménye járult hozzá a budapesti tőzsdeindex pozitív zárásához.

A magyar piac követte a nyugat-európai tőzsdék mozgását szerdán. Kora délután erőteljesebb emelkedés indult, ami jó hatással volt a magyar részvények árfolyamára is, a vezető belföldi papírok pluszban zártak. A globális politikai feszültségek enyhülése miatt javult a piaci hangulat. A befektetők elkezdtek felkészülni az Európai Központi Bank (EKB) csütörtök délutáni kamatdöntésére, azt remélve, hogy ez tartósan alacsonyabb kamatkörnyezetet eredményez.

Csütörtökön a magyar piac nem követte az európai tőzsdék mozgását. A BUX gyengült, míg az európai tőzsdéken az árfolyamok emelkedtek. Az EKB elnökének sajtótájékoztatója után az euró tovább erősödött, amit a forint is követett.

A hét utolsó kereskedési napján kis elmozdulások voltak a nyugat-európai piacokon, például a német index 0,1 százalékot emelkedett. A BUX 0,5 százalékot csökkent, így alulteljesítő volt. A BUX-ot befolyásoló részvényárak elmozdulásának nem volt kifejezett iránya. Nem volt semmilyen olyan információ, ami érdemben befolyásolta volna a részvényárfolyamokat.

A hétvégén a befektetők Észak-Koreára, egy újabb esetleges rakétakísérletre és az Egyesült Államokra, az Irma nevű hurrikán pusztítására figyelnek majd, hétfőn várhatóan ezek a hírek mozgatják majd a részvények árfolyamát.

A héten a Richter árfolyama 0,98 százalékkal emelkedett, a hét utolsó napján 6680 forinton zárta a kereskedést, a részvények forgalma a héten meghaladta a 8,7 milliárd forintot.

A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 2,05 százalékkal, a Magyar Telekom gyengült, a papír pénteken 477 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 1,1 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 0,29 százalékkal esett, a kereskedést 10 250 forinton zárta pénteken, heti forgalma 15,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 0,68 százalékkal csökkent, a pénteki kereskedést 23 500 forinton fejezte be a részvény, heti forgalma 6,2 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2901,45 ponton zárt pénteken, 40,57 ponttal, 1,38 százalékkal csökkent az előző héthez képest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!