Csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban augusztusban

Gazdaság, 2020.09.17

Júliushoz képest az Egyesült Államokban csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma, és kevesebb építési engedélyt is adtak ki augusztusban.

A kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint augusztusban éves szintre vetítve 1 millió 416 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami júliushoz viszonyítva 5,1 százalék csökkenés.

Elemzők kevésbé romló adatot, 1 millió 478 ezret vártak a júliusi 1 millió 492 ezer után.

A kiadott építési engedélyek évesített száma 0,9 százalékkal, 1 millió 470 ezerre süllyedt a júliusi 1 millió 483 ezerről. A szakértők emelkedő számra, 1 millió 520 ezerre számítottak augusztusra.

Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 31,7 százalékkal.

A lakásépítők szeptemberben derűlátóak voltak. Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) szerdán ugyanis azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült szeptemberi index rekordszintre, 83 pontra emelkedett az augusztusi 78 pontról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!