Devizapiac - Gyengült a forint

Gazdaság, 2018.05.15

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden.

Az euróhoz képest 317,60 forinton, 22 havi mélyponton is járt a magyar fizetőeszköz árfolyama kedden, miközben a dollár erősödése és az amerikai államkötvények hozamának emelkedése újabb eladási hullámot indított el a közép-európai piacokon, dacára az erős gazdasági növekedésről tanúskodó első negyedéves adatoknak.

Rontotta hangulatot a feltörekvő piacokon a török líra erős gyengülése, amelyet Recep Tayyip Erdogan török államfő idézett elő azzal a kijelentésével, hogy az államfőnek erősebb ellenőrzést kell gyakorolnia a monetáris politika felett.

Este hét óra körül az eurót 316,60 forinton, a dollárt 266,65 forinton, a svájci frankot 266,66 forinton, a japán jent pedig 2,4177 forinton jegyezték.

A hétfői záráshoz képest az euró 0,39 százalékkal, a dollár 0,85 százalékkal, a frank 0,91 százalékkal, a jen pedig 0,27 százalékkal erősödött a forinttal szemben.

Az euró 1,1872 dolláron forgott este, napi szinten 0,46 százalékkal gyengült. Napi legalacsonyabb jegyzése 1,1820, a legmagasabb pedig 1,1996 dollár volt.

A svájci frankhoz képest 0,52 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz, 1,1871 frankon jegyezték.

Egy dollárért 1,0000 frankot kértek, 0,06 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A jenhez képest 0,60 százalékkal drágult a dollár, 110,32 jent adtak egy dollárért kedd este.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!