EBA-főigazgató: a fizetési szolgáltatások uniós szabályainak újrafogalmazása segíti az innovációk bevezetését

Gazdaság, 2017.11.16

    Budapest, 2017. november 16., csütörtök (MTI)  - A fizetési szolgáltatások uniós szabályozásának újrafogalmazása (PSD2) segíti a pénzpiaci innovációk bevezetését, lehetőséget ad új szereplők megjelenésére, könnyíti és biztonságosabbá teszi az együttműködést a pénzpiaci szereplők és a fogyasztók között - mondta Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság (EBA) főigazgatója csütörtökön, Budapesten, a Portfolio Banking Technology 2017 szakmai konferencián.

A várhatóan jövőre bevezetendő új szabályoknak fontos szerepük lesz a fogyasztók védelmében is, hiszen a modern technológia alkalmazásakor az adatok, információk áramlása nagymértékben felgyorsult - tette hozzá.

Jelezte: kiemelt cél az is, hogy minél egységesebb európai fizetési piac jöjjön létre azért, hogy a globális szereplők mellett az európai vállalkozások is érdemi szereplői legyenek a világ pénzügyi piacainak a fizetési szolgáltatások terén, amelynek technológiai megújításában napjainkban az amerikai és kínai technológiai vállalkozások játsszák a vezető szerepet.

Farkas Ádám kiemelte: világos és egyértelműbb biztonsági előírások jelennek meg a pénzpiaci ügyfelek védelmében, de ezek egyúttal kiszélesítik a szolgáltatások körét is. Hozzátette: ugyanakkor ellentmondások lehetnek a fizetési szolgáltatások biztonságának erősítése és a fogyasztói kényelem javítása között.

Az Európai Bankhatóság főigazgatója még jelentős vitákra számít a megfelelő ügyfélhitelesítés és a biztonságos kommunikáció témakörében. Elmondta, hogy az EBA már a PSD2 megfogalmazása előtt körkérdést intézett a pénzintézeti körhöz és már ekkor 113 jelzést kaptak a felmerülő problémákról. Az EBA az eddigi javaslatokból hárommal nem értett egyet, s júliusban ezt publikálta is - fűzte hozzá.

Elmondta: a mostani rendszerben a külső szolgáltatók az ügyfél adatainak ismeretében beléphetnek a bankok rendszereibe, a PSD2-ben biztonsági okokból új megoldást javasolnak erre.

Farkas Ádám ismertette: ehhez a bankoknak ki kell fejleszteniük egy külön, dedikált informatikai azonosítási rendszert (úgynevezett interfészt), amelyen keresztül az erre feljogosított külső piaci szereplők hozzáférhetnek az ügyfelek pénzintézeteknél meglévő adataihoz. A külső szolgáltatók nem örülnek ennek a megoldásnak, mert úgy vélik, hogy az interfészen keresztül lassabb lesz az adatokhoz való hozzájutás, amit a Európai Bizottság részben elfogadott, ezért lehetővé tennék, hogy bizonyos esetekben (így például esetleges banki leálláskor) a külső szolgáltatók a régi, nem biztonságos módszert ismét használhassák.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!