Édességgyártók: a cukorkapiac forgalma az édesipari termékek forgalmának mintegy 10 százalékát adja

Gazdaság, 2018.07.03

Tavaly Magyarországon a cukorkapiac forgalma 28 milliárd forint volt, ami a teljes édességpiac által elért 250 milliárd forintos forgalomnak mintegy 10 százalékát adta, ez az európai átlag felét sem éri el - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.

A szövetség elnöke a Cukorka - múlt, jelen, jövő című rendezvényen hozzátette, az elmúlt évek tendenciáihoz hasonlóan, jövőre is 5-7 százalékos bővülésre számít az édességpiacon.

A népegészségügyi termékadó (neta) tervezett emelésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az édesipar ma Magyarországon egy fejlődő ágazat, ezért a neta újabb emelése helyett inkább ipartámogató eszközökre lenne szükség, főleg, mert ebben a szektorban több mint 250 kis- és közepes vállalkozás működik, így a neta tervezett emelése leginkább a magyarországi termelést sújtja.

Sánta Sándor szerint a fogyasztói szokások átalakításában nem a neta a megoldás, sokkal inkább az egészséges életmódra, a megfelelő testmozgásra kell felhívni a figyelmet.

A szövetség elnöke rámutatott: az édesipari termékek a napi kalóriabevitel 3 százalékát adják Magyarországon, viszont a szektorban tevékenykedő cégek fizetik a neta több mint 50 százalékát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!