Elemzők: az állami támogatás hozta a csúcsot a lakásépítésben

Gazdaság, 2020.02.25

A lakásépítésben egyértelműen az állami támogatás, ezen belül is az áfacsökkentés tavaly év végi kifutása eredményezte azt, hogy több mint 20 ezer új lakás épült Magyarországon 2019-ben, ami 10 éves csúcs - kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatait.

A KSH közlése szerint tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több, mint egy éve. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építhető lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. A 4. negyedévben 10 800 új lakás épült, szemben az egy évvel korábbi 7,5 ezerrel, míg az engedélyek száma 7700-ra csökkent 10 100-ról. Az elmúlt 5 évben csak 2019 utolsó negyedévében volt magasabb a használatba vett lakások száma az építési engedélyekénél.

A kiemelkedő 4. negyedéves adatban szerepe volt a kedvezményes áfakulcs évvégi részleges kifutásának, a beruházók igyekeztek az év végéig minél több új lakást átadni - mondta Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője.

Hangsúlyozta: tekintettel arra, hogy a lakáshoz jutás fontos szempont a családalapításnál, a kormányzat családpolitikai terveinek megvalósításához fontos a lakásépítések számának további emelése, amelyet egyaránt elősegíthet a kínálati oldal erősítése, illetve a kedvezményes áfakulcs fenntartása. Ezek nélkül azonban rövidtávon nem érhető el további növekedés az új lakások építésében.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője úgy fogalmazott: a kiemelkedő eredményben az állami támogatások és a kedvezményes lakásépítési áfa játszott szerepet. Ugyanakkor adataik szerint az eladási céllal épülő új lakások kínálatában visszaesés várható, 2021-ben és 2022-ben harmad-, negyedannyi lakást adhatnak át, mint 2018-ban és 2019-ben. Megjegyezte: az új lakásokra továbbra is van kereslet, sőt az idén februárban 5 százalékkal nőtt éves szinten, 2018 második hónapjához képest pedig 50 százalékkal.

Véleménye szerint a jövőben megépülő lakásoknál a családi házaké lehet a főszerep, az ezekre vonatkozó új építési engedélyek száma tavaly 8 százalékkal nőtt, miközben az összes engedély száma 4,3 százalékkal csökkent.

Beer Krisztián, a Takarékbank elemzője kiemelte: az elmúlt 3 évben (a lakásáfa csökkentése és a csok kiterjesztése óta) több mint megháromszorozódott a lakásépítési engedélyek, és kétszeresére nőtt az átadások száma. 2016 eleje óta az engedélyek száma 141 398, az átadásoké 63 191 volt, azaz 78 207-tel több engedélyt adtak ki, mint amennyi lakás épült, ami tükrözi a kivitelezések csúszását.

Így szerinte az idén még magas lehet a lakásátadások száma a korábban építési engedélyt kapott, folyamatban levő építkezések miatt, az átadásokat azonban lassíthatja, hogy 2023-ig kaptak haladékot a kedvezményes lakásáfa megtartására azon lakásoknál, amelyek 2018 november 1. előtt rendelkeztek építési engedéllyel. A kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek megtorpanásában, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a válság előtti teljesítményhez, a nemzetközi rátákhoz és a hazai lakásmegújítás kívánatos mértékéhez képest a lakásépítések még messze elmaradnak. A válság előtt évente 35-40 ezer lakást adtak át. A tavaly átadott mintegy 21 ezer lakás ezer lakosra 2,2 lakást jelent, míg az európai átlag 3-3,5.

"Az elmúlt években fokozatosan nőtt a megépült új lakások száma, a bővülés motorját a kedvezményes lakásépítési áfa, az alacsony kamatkörnyezet és a fizetések emelkedése miatt felfutó lakáshitelezés jelentette" - fogalmazott Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, aki ugyancsak lassulást vár a jövőben az újlakásépítésben.

A lakásáfa-szabályozás változása mellett a lakásdrágulás, a kivitelezési költségek növekedése miatt várhatóan a múlt év utolsó negyede lehetett a csúcs a lakásépítési piacon. "Az idén inkább a kiadott engedélyek számában várható nagyobb csökkenés, az átadásoknál még nem várható jelentősebb visszaesés, mert sok olyan lakás készülhet el, amelyek az elmúlt években kaptak építési engedélyt" - mondta a szakember.

A lakásállomány 100 éves megújulásához évente legalább 40 ezer lakásnak kellene épülnie. A 2019-es mennyiség a szükségesnek alig több, mint a fele - emelte ki elemzésében a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület.

2019-re sikerült a 7 ezres mélypontról (2013) feltornázni az építési számot közel 20 ezerre - tették hozzá, hangsúlyozva, hogy a kormány aktív intézkedésekkel őrizheti meg legalább a 2019-es lakásépítési szintet, olyan ösztönzőket kell találnia, amelyek pótolni tudják a kivezetett kedvezményes áfakulcsot.

Pozitívnak tartják a 2019-ben bevezetett falusi csok által biztosított áfavisszatérítési lehetőségét, de legalább 15 évre szóló lakásprogramot és tulajdonszerzést is lehetővé tevő állami/közhasznú bérlakásrendszert látnak szükségesnek.

A 2019. év végi hajrá oka egyértelműen a kedvezményes lakás-áfa miatti dömping - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Megjegyezte: a kiadott engedélyek számai leképezik a lakáspiac elmúlt két-három éves folyamatait, ahogy a kereslet egyértelműen áttevődött az olcsóbb területek, a kisebb települések felé.

Az idénre ugyanakkor még nem számít csökkenésre az új lakások piacán, mert az átadásokat az is sürgeti, hogy a december 31-e előtti használatba vétel esetén még nem kell megfelelni a 2021-től érvényes szigorúbb energetikai előírásoknak.

A 2020. január 1-től főszabályként ismét 27 százalékos újlakás-áfa, illetve az emiatt tovább emelkedő árak, valamint a MÁP+ befektetési keresletelszívó hatása miatt várható nagyobb visszaesés a lakásépítések terén 2021-ben következhet be - jegyezte meg Valkó Dávid.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!