Elfogadta a 20018-as költségvetés tervét a horvát parlament

Gazdaság, 2017.11.30

A módosító javaslatok megvitatása utána a horvát parlament csütörtökön megszavazta a 2018-as költségvetést, amely 0,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A büdzsét a jelenlévők közül 79 támogatták, és 34-en szavaztak ellene a 151 tagú parlamentben.

A vitát a költségvetésről még a múlt héten lezárta a parlament. A szociáldemokrata ellenzék akkor úgy vélekedett: a költségvetés nem eléggé előrelátó, nincs víziója. A kormányzó jobboldali pártok szerint ugyanakkor ez a költségvetés csökkenti az adóterheket, erősíti a helyi önkormányzatok helyzetét, segít a gyermekes családokat, valamint növeli a nyugdíjakat és a fizetéseket. A147 ellenzéki módosító javaslat mindegyikét elutasította a parlament. Többségük az oktatásra, a demográfiára és igazságügyre vonatkozott.

A kormány a bevételeket 129 milliárd kunára (5345 milliárd forint), a kiadásokat 133,3 milliárd kunára (5523 milliárd forint) tervezi. Az államháztartás hiány 2 milliárd kuna (82,8 milliárd forint).

A GDP-arányos államadósság mértéke 2016-ban 2,5 százalékponttal, 2017-ben 3 százalékponttal csökken, 2018-ban várhatóan a GDP 76,6, 2019-ben 73,4, 2020-ban pedig 70 százalékára mérséklődik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!