Elindította távol-keleti járatait az Air Belgium

Gazdaság, 2018.06.04

Az új belga légitársaság, az Air Belgium elindította menetrendszerinti járatait Hongkongba - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, a hongkongi járatok márciusra tervezett, de a szükséges engedélyek beszerzésének nehézségei miatt április végére halasztott indulása végül az Oroszország feletti átrepülés jóváhagyásának beszerzése miatt tolódott a június eleji időpontra.

Közölte, hogy a technikai járatnak nevezett első, vasárnapi repülőutat követő, szerdára tervezett gép indulása jelenti majd a valódi üzemkezdést. A társaság flottájába tartozó két A340-es Airbus júniustól októberig hetente két járatot indít a Brüsszeltől délre található Charleroi repteréről. A társaság októbertől heti négy alkalommal szállít utasokat Hongkongba.

A remények szerint a flotta egy újabb repülőgéppel bővülhet nyáron, ami lehetővé teszi majd, hogy a légitársaság más ázsiai országokat is összekössön Belgiummal. A tervekben elsők között kínai célállomások szerepelnek - tette hozzá.

Az Air Belgium légitársaságot 1979-ben alapították, 1998-ban eladták az Airtours brit légitársaságnak, majd 2000. október végén megszűnt. 2016 végén a céget újraalapították azért, hogy Belgiumot összekapcsolják ázsiai városokkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!