Elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése

Gazdaság, 2017.06.26

A műszaki felmérésekkel elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése, amelynek nyomán kajakkal, kenuval járható lesz a Balatont a Dunával összekötő folyó 85 kilométeres szakasza, mellette pedig kerékpárút épül.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 340 millió forintos támogatásával elindult projekt nyolctagú konzorciumának hétfői, első ülésén Ribányi József (Fidesz-KDNP), a Tolna Megyei Önkormányzat alelnöke ismertette: a Sión tizenkét kiszálló helyet és hét megállót hoznak létre fogadóépületekkel. Ezeken a multimodális csomópontokon több közlekedési eszközt: kerékpárt, kajakot, kenut is igénybe vehetnek a turisták - tette hozzá.

Madarász Orsolya projektmenedzser elmondta: a megvalósítás a műszaki bejárással, a helyszínek felülvizsgálatával kezdődött el. Az MTI kérdésére közölte, hogy a tervek szerint az úszó stégekből, lépcsőből álló kiszálló helyeket Ozorán, Simontornyán, Pálfán, Sárszentlőrincen, Borjádon, Úzdon, Kölesden, Medinán, Harcon, Sióagárdon és Szekszárdon alakítják ki, megállók Harcon, Kölesden, Sárszentlőrincen, Pálfán, Simontornyán épülnek, Medinán és Sióagárdon már meglévő épületeket alakítanak át turistákat fogadó létesítményekké. A korábbi elképzelésekhez képest Borjádon, Úzdon és Pálfán változhatnak a pontos helyszínek. A fejlesztésekkel érintett 85 kilométeres szakasz Ozorától a Sió-árvízkapuig tart - tette hozzá.

Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzat területfejlesztési osztályvezetője arról számolt be, hogy az Országos Vízügyi Igazgatóság egy 12 milliárd forintos, európai uniós projektjének keretében jelentősen javul a folyó hajózhatósága. A közeljövőben kezdődő munkák során - elsősorban árvízvédelmi céllal - megszüntetik a Sión képződött zátony- vagy szigetszerű képződményeket, szűkületeket. A folyó mellett húzódó, megerősített töltéskorona alkalmas lesz arra, hogy később kerékpáros aszfaltút épüljön.

A vízi út állomásainak tervezése legkorábban 2017. november végére zárul le, az azt követő közbeszerzési eljárás után kezdődhet el a kivitelezés. A projekt egyes elemeit - néhány fogadó épületet és kiszállót - már 2018 nyarán használatba lehet venni, a megvalósítás határideje 2019. május - mondta.

A fejlesztés első ütemét két, összesen fél milliárd forintos fejlesztés kvöeti. A második lépcsőben 62 kilométernyi kerékpárutat hoznak létre a Sió mellett; ebből Szekszárd és Harc között, nyolc kilométeren új út épül a folyó töltésén, Harctól Simontornyáig a 6317-es úton jelölnek ki kerékpársávot. A harmadik ütemben Szekszárdon kerékpárokkal, kajakkal, kenuval, fitneszeszközökkel felszerelt turisztikai bázis épül.

A Sió megújult turisztikai kínálata 2019 nyarán válik teljessé - mondta az osztályvezető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!