Eltér az elemzők véleménye a monetáris politika további irányairól

Gazdaság, 2018.05.22

Az elemzők véleménye eltér a monetáris politika további irányairól, ez derül ki azokból a kommentárokból, amelyeket a kamatdöntés után küldtek el az MTI-nek.

A monetáris testület, az elemzői várakozásoknak megfelelően, kedden nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosón sem.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy ítélte meg: mivel a jegybank legutóbbi előrejelzése szerint 2019 közepétől tartósan elérhető a 3 százalékos inflációs cél, ezért a monetáris tanács megítélése szerint a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges. Kiemelte: így a monetáris kondíciók szigorítására nem számítanak a jövő év közepéig, akkor is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor, majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, amely azonban 2020 közepéig változatlan maradhat.

Rámutatott: az MNB-nek egyelőre nem adhat okot aggodalomra a feltehetően átmeneti forintgyengülés. A forint gyengülése, párhuzamosan az olajárak emelkedésével, támogathatja a jegybankot az inflációs cél elérésében - fejtette ki.

Suppan Gergely jelezte: a tartósan laza magyarországi monetáris kondíciókat a nemzetközi környezet egyre kevésbé támogatja, noha a gyenge inflációs nyomás miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lassú ütemben folytathatja a kamatemeléseket, miközben az idén szeptemberig folytatódik az EKB eszközvásárlási programja is havi 30 milliárd euró összeggel. Rámutatott: kamatemelésre 2019 második feléig nem lehet számítani.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője a kamatdöntés után küldött kommentárjában kiemelte: ha tartóssá válik a kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, akkor a jelenleginél szigorúbb irányba tehet lépéseket a jegybank.

Jelezte: a forint gyengülése nem meglepő, mert a nemzetközi piacokon a dollár erősödött, részben az amerikai kamatemelési várakozások miatt. Az argentin és a török gazdaság problémái miatt felerősödtek a félelmek, ezért a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint piacán is az eladók kerültek többségbe. A kockázatkerülés a magyar állampapír-piaci hozamokon is látszik: a kötvények másodpiaci hozama május eleje óta 50-60 bázisponttal nőtt - fűzte hozzá. Németh Dávid közölte: hétfőn megközelítette az euró árfolyama a 320 forintos szintet, ebben szerepe volt annak is, hogy a magyar bankközi piac az ünnep miatt zárva volt, így alacsony likviditás mellett könnyű volt elmozdítani az árfolyamot.

Németh Dávid úgy vélte, bár a mostani forintgyengülésnek nemzetközi okai vannak, figyelembe kell venni, hogy a forintnak ma már gyengébbek azok a támaszai - így például a folyó fizetési mérlegben felhalmozódó többlet mérséklődik, miközben az infláció gyorsul -, amelyek a korábbi években stabilan tartották vagy az erősödés irányába terelték az árfolyamot.

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője rámutatott: az elmúlt hetekben intenzív tőkekiáramlás indult meg a feltörekvő piacokról az Egyesült Államok felé, Argentínában és Törökországban súlyosabb a helyzet, de a kevésbé sérülékeny országok devizái is jelentős mértékben gyengültek, a lengyel zloty, a dél-afrikai rand, és természetesen a forint is. A folyamat jól látható a magyar állampapír-piaci hozamok alakulásán is, a 10 éves lejáratra szóló magyar hozam 3 százalék fölé emelkedett.

Közölte: az MNB továbbra is 2019 közepére várja az inflációs célszint fenntartható elérését, véleményük szerint az olajárfolyam emelkedése, illetve a forint gyengülése felfelé mutató kockázatot jelenthet az inflációs pályára nézve. Ha a forintgyengülés folytatódik, hosszabb távon könnyedén átírhatja az infláció alakulását - fűzte hozzá.

Elmondta, az euró forintárfolyama meghatározó szinteket ért el, kiemelt jelentőségű a 318-as ellenállási szint, amennyiben szignifikánsan áttörné, további forintgyengülés jöhet. Abban biztosak lehetünk, hogy a volatilitás továbbra is magas lesz - jelezte Varga Zoltán.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary Zrt. makrogazdasági elemzője úgy vélte: a monetáris tanács keddi közleménye "igen erősen" fejezte ki az MNB elkötelezettségét a laza monetáris politika fenntartásának irányába, ennek megfelelően nem változtatnak alap-előrejelzésükön, amely szerint a bankközi kamatok még 2019 folyamán is alacsonyan maradnak.

Rámutatott: a laza monetáris politika folytatására lehetőséget nyújt, hogy az Európai Központi Bank monetáris politikája vélhetően még egy jó ideig támogató marad. Ha azonban a nemzetközi környezet változékonysága fennmarad, s a kockázati prémiumok tartósan magasabb szinten stabilizálódnak, a forint árfolyama jóval hullámzóbbá válhat - mondta Nyeste Orsolya.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője közölte: amennyiben a most tapasztalt piaci mozgások visszarendeződését, a volatilitás csökkenését tapasztalják a következő hetekben, úgy továbbra is az alapkamat, az egynapos betéti kamat változatlanságára lehet számítani belátható időn belül. A belföldi fundamentumokat és a külső környezetet is figyelembe véve, a laza monetáris kondíciók normalizálása legkorábban 2019-ben kezdődhet, de a kilátások felülvizsgálatát eredményezheti az EKB várt iránymutatása a szeptembert követő monetáris politikáról - elemezte a szakértő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!