Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Gazdaság, 2018.02.18

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 138,87 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 818,55 ponttal, 2,14 százalékkal magasabban.

A részvénypiac heti forgalma 77,17 milliárd forint volt az előző kereskedési héten elért 74,5 milliárd után, a vezető részvények árfolyamai a Richter kivételével emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte, a nemzetközi jó hangulat vitte előre a magyar indexet a héten.

Az elemzésben arra hívják fel a figyelmet, hogy a héten a blue chipek közül a Richter volt a leggyengébb láncszem, a többi nagyobb részvény ugyanakkor pluszban fejezte be a hetet. A gyógyszergyári papíron az Esmyával kapcsolatos nyomás érződött, a társaság készítményét az Európai Gyógyszerügynökség kockázatértékelési bizottsága (PRAC) azok után kezdte el vizsgálni, hogy négy súlyos májkárosodást jelentettek a szerrel kezelt betegek között. A vizsgálat részeként a bizottság átmeneti intézkedésként javasolta, hogy a gyógyszerrel új kezelést ne kezdjenek el, de a folyamatban lévő kezelések befejezhetőek.

A Richter negyedik negyedéves gyorsjelentése a várakozásoknál magasabb bevételi és üzleti eredmény számokat hozott hétfő hajnalban, de a nettó profit elmaradt a várttól. A jelentés közzététele után, elsősorban az Esmyával kapcsolatos bizonytalanságok miatt több elemzőház is csökkentette a Richter részvényre vonatkozó célárfolyamát.

A Richter a hetet 0,67 százalékos gyengüléssel fejezte be, pénteken 5945 forinton zárt, heti összforgalma meghaladta a 34,64 milliárd forintot.

A Mol árfolyama egy hét alatt 0,35 százalékkal emelkedett, a papír 2868 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 7,5 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,53 százalékkal nőtt, pénteken a kereskedést 465 forinton zárta, a heti forgalma több mint 1,24 milliárd forintot tett ki.

Az OTP 4,91 százalékkal erősödött a héten, a bankpapír 11 750 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma 23,57 milliárd forintot tett ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!