Emelte idei gazdasági növekedési előrejelzését a Takarékbank

Gazdaság, 2017.09.20

A Takarékbank a beruházások további fellendülésére számít, ez alapján 3,9 százalékról 4 százalékra növelte idei bruttó hazai termék (GDP) növekedési előrejelzését, jövőre pedig a korábbi 4,1 százalék helyett 4,2 százalékot prognosztizál - mondta Suppan Gergely, a bank elemzője a pénzintézet 3. negyedéves gazdasági kilátásokat ismertető sajtóbeszélgetésén szerdán Budapesten.

Az elemző kifejtette, hogy a beruházások idén 24 százalékkal nőhetnek: az autóipari fejlesztések mellett főleg a lakás-, az iroda- és az egyéb ipari-ingatlan beruházások támogatják a növekedést. A nagyobb állami beruházások felfutása (például a közlekedési fejlesztések, a Puskás Ferenc stadion újjáépítése és a paksi atomerőmű bővítése) a közeljövőben várható.

Kiemelte, hogy az elmúlt két év alatt 3,5-szeresére ugrott a kiadott építési engedélyek száma, így lesznek olyan negyedévek, amikor duplájára emelkedhet az átadott lakások száma.

A nyári aszály és a madárinfluenza járvány miatt azonban a mezőgazdaság idén várhatóan alulteljesít, mintegy 0,5 százalékkal húzza vissza a gazdasági növekedést - fejtette ki.

A Takarékbank előrejelzése szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a tavalyi 1,8 százalék után az idén is elmaradhat a 2,4 százalékos tervtől, 1,7 százalék körül lehet, jövőre azonban már elérheti a GDP 2,4 százalékát. Ez sem fenyegeti azonban a GDP-arányos államadósság további csökkenését: a mutató 2017 végére 70 százalék közelébe mérséklődhet. Suppan Gergely reálisnak nevezte, hogy már 2018-ban 70 százalék alá csökkenjen a GDP-arányos államadósság, aminek hatására tovább javíthatnak Magyarország besorolásán a hitelminősítők.

Az elemző hangsúlyozta, hogy Magyarország a gazdasági növekedés alapján uniós összehasonlításban is az élbolyban van. Rámutatott, hogy Romániában valószínűleg nem lesz fenntartható az 5 százalék körüli növekedés, mivel azt leginkább hitelből finanszírozzák és a deficites külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg nem tartható sokáig. Hozzátette, hogy a kelet-közép-európai régióban jelentős bérrobbanás várható a következő években a jelentős munkaerőhiány miatt: például Lengyelországban már mintegy 1 millió ukrán vendégmunkás dolgozik.

A pénzintézet elemzésében idén már csaknem 14 százalékos béremelkedést prognosztizálnak Magyarországon, aminek következtében a lakossági fogyasztás 4 százalék körül bővülhet, de ez lehet magasabb is az év végi karácsonyi költésektől függően. Kitért arra is, hogy Európában is nagyon pozitívak a konjunkturális folyamatok, több éves csúcson vannak a hangulatindexek a legtöbb európai országban, köztük Németországban is, amely Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere.

A pénzintézet elemzői idén 2,4 százalékos, jövőre 2,7 százalékos inflációra számítanak, a jegybank által kitűzött 3 százalékos inflációs cél elérését pedig 2018 végére várják. A forint az euróval szemben rövid távon továbbra is az elmúlt hónapokra jellemző 303-312-es sávban mozoghat, az év végétől azonban lassan elkezdhet erősödni - áll az előrejelzésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!