Est Media: másodfokon is jóváhagyta a bíróság a csődegyezséget

Gazdaság, 2018.03.14

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését, amely jóváhagyta az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. csődegyezségét, és befejezetté nyilvánította a csődeljárást - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.

A közlemény szerint szerdán, iratbetekintés útján az Est Media tudomására jutott, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a hitelező Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fellebbezését, és megállapította, hogy a társaság 2017. szeptember 19-én megkötött csődegyezsége mindenben megfelel a jogszabályoknak. Erre figyelemmel helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését.

A Fővárosi Ítélőtábla határozata ellen további fellebbezésnek nincs helye. Az egyezséget jóváhagyó végzés ellen felülvizsgálatnak sincs helye, így a döntés véglegesnek tekinthető.

A csődeljárás a fenti végzésnek megfelelő döntés Cégközlönyben való közzétételével fejeződik majd be, és ekkor törlik majd a társaság cégnevéből a "cs.a." toldatot. Az Est Media a végzés hivatalos kézhezvételéről és a csődegyezség végrehajtásáról külön tájékoztatásokat fog közzétenni - közölte a társaság.

Az Est Media 2017. február 28-án nyújtott be csődkérelmet, a csődeljárást 2017. március 18-ai kezdő időponttal rendelte el a Fővárosi Törvényszék. A hitelezők 2017. szeptember 19-én elfogadták a társaság egyezségi javaslatát, és aláírták az átdolgozott csődegyezségi megállapodást. A hitelezők hozzájárultak a fizetési moratórium újabb, a csődeljárás kezdő időpontjától számított 365. napig történő meghosszabbításához is.

A társaság korábbi közlése szerint a csődeljárásba bejelentkezett hitelezők részben kielégítést kapnak, részben elengedik követeléseiket, a moratórium alá nem eső követeléseket pénzben és tőkekonverzió útján kielégítik. Mindezek számviteli hatásaként a társaság 2017. június 30-i állapot szerinti, mínusz 4,42 milliárd forint mértékű saját tőkéje pozitív tartományba, az előzetes számítások szerint 60 millió forint körüli értékre emelkedik, és eléri a felemelt, az előzetes számítások szerint mintegy 81,3 millió forintos jegyzett tőke kétharmadát, azaz a csődeljárás sikere egyúttal a törvény által előírt saját tőke/jegyzett tőke arányt is helyreállítja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!