TV műsor

Észak-koreai válság - Londoni elemzők: a fegyveres konfliktus valószínűtlen, de visszavetné a globális növekedést

Gazdaság, 2017.09.12

Londoni pénzügyi elemzők szerint nagyon valószínűtlen, hogy az észak-koreai válság nyílt katonai konfrontációvá fajul, de ha ez mégis megtörténne, az legalább a következő két évben érezhetően visszafogná a világgazdaság növekedési ütemét, akkor is, ha a fegyveres konfliktus térben és időben korlátozott maradna.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági kutatóműhelye, az Oxford Economics elemzői kedden ismertetett átfogó tanulmányukban több forgatókönyvet vázoltak fel. Az általuk legsúlyosabbnak, de egyben legvalószínűtlenebbnek tartott eseménysor alapján vagy az Egyesült Államok mér megelőző csapást Észak-Koreára, ám ezzel sem tudja rögtön cselekvésképtelenné tenni a phenjani rezsimet, amely visszavág, vagy Észak-Korea indít első csapást, amelyet az Egyesült Államok és Dél-Korea megtorol.

A ház ennek a forgatókönyvnek nem egészen 1 százalékos esélyt ad, de elemzése szerint ha mégis ez következik be, az súlyos pusztítást okozna emberéletben és termelési infrastruktúrában egyaránt.

A cég londoni elemzői szerint e forgatókönyv a világgazdaság éves növekedési ütemét 2018-ban és 2019-ben is 0,4 százalékponttal visszavetné a katonai konfliktus nélküli alapeseti forgatókönyvben valószínűsített ütemhez képest.

Az Oxford Economics keddi elemzésében arra a két évre - a Koreai-félszigeten kitörő háború nélkül - 3 százalék körüli, illetve ezt valamivel meghaladó globális növekedési ütemeket jósol. Koreai fegyveres konfliktus esetén azonban a ház modellszámításai szerint a világgazdaság 2018-ban és 2019-ben átlagosan legfeljebb 2,6 százalék körüli növekedést érhetne el, akkor is, ha a háború rövid ideig tart és térben korlátozott kiterjedésű lenne.

Hasonló következtetésre jutottak legutóbbi helyzetértékeléseikben más nagy londoni házak is.

A Moody's Investors Service Londonban minap ismertetett átfogó elemzésében azt valószínűsítette, hogy még egy viszonylag rövid, térben korlátozott katonai konfliktus is súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaságnak, tekintettel arra, hogy a reálgazdasági aktivitás fő erőcentrumai az észak-koreai határ közvetlen közelében összpontosulnak.

A nemzetközi hitelminősítő kiemelte, hogy a dél-koreai főváros, Szöul és tágabb környezete - amely szinte az észak-koreai határon fekszik - a dél-koreai hazai össztermék (GDP) 52 százalékát termeli meg, és a dél-korai lakosságnak csaknem a fele ebben a térségben él.

A Moody's szerint a fizikai termelési infrastruktúrában okozott potenciális károk mellett valószínűleg tőkekivonást is eredményezne, ha a jelenlegi válság katonai konfliktussá fajulna, bár a tartalékok nagyon nagyok: a ház adatai szerint az augusztusi állapot alapján Dél-Korea hivatalos bruttó devizatartaléka 375 milliárd dollár.

A Moody's másik forgatókönyve az elhúzódó, térben is kiterjedtebb koreai háború. Az elemzés szerint ez nagy valószínűséggel már hosszú távú és súlyos károkat okozna a dél-koreai gazdaság versenyképességében, mivel számos termelővállalat úgy dönthetne, hogy kivonul az országból, és ez lehetetlenné tenné a gyors gazdasági kilábalást.

A dél-koreai befektetési eszközöket terhelő kockázati felárak megugranának, és a konfliktus lezárása után is magas szinten maradnának, gyengítve a dél-koreai államadósság-helyzet fenntarthatóságát.

E forgatókönyv esetére a Moody's kilátásba helyezte, hogy egyszerre több fokozattal is leminősítheti Dél-Korea jelenlegi elsőrendű, stabil kilátású "Aa2" államadós-besorolását.

A szuverén dél-koreai adósosztályzat a Moody's módszertana alapján mindössze két fokozattal marad el a lehetséges legjobb, "Aaa" besorolástól.

Észak-Koreára a hitelminősítő nem tart érvényben államadós-osztályzatot.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!