Exportakadémiát indít a Magyar Nemzeti Kereskedőház infokommunikációs cégeknek

Gazdaság, 2017.09.21

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) infokommunikációra fókuszáló képzést, exportakadémiát indít a szektor kis- és középvállalkozásai számára - jelentette be Oláh Zsanett vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.

Kiemelte: az MNKH IKT Exportakadémiáján elsőként 25 vállalakozás kap kétszer kétnapos képzést arról, hogyan tudnak sikeresen külpiacra lépni. Ezzel egy időben a kereskedőház elindítja online képzési rendszerét is, amelyen keresztül az exportakadémia tananyagát a partner vállalkozások elérhetik tértől és időtől függetlenül.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos hangsúlyozta, az IKT Exportakadémia indítása illeszkedik a digitális exportfejlesztési stratégia (DES) végrehajtásába.

A miniszterelnöki biztos korábbi felméréseket idézve elmondta, hogy Magyarországon a digitális gazdaság a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékének több mint 20 százalékát adja. Hozzátette: a kedvező munkaerőpiaci folyamatok mellett a foglalkoztatottak 15 százaléka a digitális gazdaságban dolgozik.

A digitális exportfejlesztési stratégia eddigi eredményei között említette a miniszterelnöki biztos, hogy létrejött és folyamosan frissül az az adatbázis, amely 18 ország külpiaci helyzetét elemzi, és amely 80 ország piaci viszonyainak monitorozásával egészül ki. Az adatbázis tartalmazza majd a külföldön értékesíthető hazai infokommunikációs termékeket, megoldásokat.

Deutsch Tamás tájékoztatása szerint törvénymódosítási javaslat készült arról, hogy francia és német mintára bevezethető legyen Magyarországon is a nemzetközi közigazgatási szakértői pozíció. Ezzel lehetővé teszik majd, hogy a közigazgatásban dolgozók átláthatóan bekapcsolódhassanak a hazai termékek külpiaci értékesítését segítő projektekbe.

Hozzáfűzte: dolgoznak azon is, hogy a magyar digitális export teljesítményét mérni lehessen a kiviteli statisztikában.

Deutsch Tamás beszélt arról, hogy Magyarországon a nagy nemzetközi cégek a szolgáltató központjaikat főleg Budapesten hozták létre. Szeretnék elérni - jelezte -, hogy a jövőben az ország nagyobb városaiban is létesítsenek magas hozzáadott értéket képviselő szolgáltató központokat a nagyvállalatok.

Oláh Zsanett a sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Nemzeti Kereskedőház folyamatosan fejleszti és bővíti eszköztárát annak érdekében, hogy elősegítse a hazai vállalkozások sikeres külpiacra lépését. Beszámolója szerint eddig tíz alkalommal rendeztek exportakadémiát a kkv-k képzésére, amelyet mintegy 250 cégvezető végzett már el.

A MNKH tájékoztatása szerint az e-learning négy képzési modullal indul. A online képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és elsősorban cégképviselőknek szól. A képzés online teszt kitöltésével zárul és résztvevők tanúsítványt kapnak az elvégzéséről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!