Februárban 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban

Gazdaság, 2017.03.09

Februárban 2,5 százalék volt az éves infláció Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában. Januárban 2,2 százalék volt.

Havi összehasonlításban februárban 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az éves infláció hosszú idő óta most már második hónapja a jegybank által jónak tartott két százalék felett van.

Januárhoz hasonlóan februárban is elsősorban az üzemanyagok és az élelmiszertermékek ára emelkedett. Az élelmiszereknél a zöldség februárban 17,3 százalékkal volt drágább, mint egy éve, és 5,2 százalékkal drágább, mint januárban. A burgonya ára januárban még 4,5 százalékkal csökkent, míg februárban éves összehasonlításban már 18,7 százalékkal emelkedett.

Az üzemanyagok ára januárban 11,6 százalékkal, februárban pedig 16,8 százalékkal nőtt.

Ugyanakkor csökkent a földgáz, a háztartási műszaki eszközök, a ruházati cikkek, a lábbelik, a mosóporok, a fűtés és a sör ára.

A februári infláció valamivel magasabb, mint amilyenre a piaci szakértők számítottak.

A cseh jegybank, amely már hosszabb idő óta pénzpiaci beavatkozásokkal 27 korona körül tartja egy euró árfolyamát, korábban azt ígérte, hogy ha az éves szintű infláció tartósan két százalék fölé kerül, megszünteti a beavatkozásokat. Jirí Rusnok, a jegybank kormányzója a közelmúltban azt közölte, hogy a beavatkozásokat legalább az első negyedév végéig fenntartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!