Felnyíló betonpaneles árvízvédelmi rendszer építését javasolja egy mérnökcsoport a Római-parton

Gazdaság, 2017.06.20

Felnyíló betonpaneles árvízvédelmi gátrendszer építését javasolja egy független tervezőcsapat a Római-parton, becslésük szerint 1,7-2 milliárd forintba kerülne a felépítményi rendszer gyártása és telepítése - mondta Borz Miklós, a rendszer egyik ötletgazdája kedden Budapesten a rendszer projektbemutatóján.

Borz Miklós a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a csoport megítélése szerint az egész beruházás a fővárosi tervezés alatt álló mobilgát építési költségének a harmadát tenné ki.

A négy tagból, három mérnökből és egy ötletgazdából álló független tervezőcsapat a Budapesti Műszaki Egyetem a Római-part lehetséges gátrendszeri megoldásairól szóló tanulmányából indult ki - közölte. Hozzátette, a bárhová telepíthető rendszer megoldást kínálna a Római-part árvízvédelmére, valamint a Római-part gátépítése körül kialakult társadalmi, építészeti és természetvédelmi vitákra is. A rendszer a Római-part 2,5-3 kilométeres szakaszán húzódna, a gát szélessége 3,5 méter, amelyhez szervizút kapcsolódik - fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a 800 panelből álló felnyíló betonpaneles rendszer árvízmentes időszakban lehajtott állapotban sétányként működhet, árvízkor pedig árvízvédelmi fallá alakítható. A rendszer előnye, hogy a mobilgáttal ellentétben nincs szállítási költsége, és árvíz idején közepes teljesítményű erőgéppel, daruval 24-36 óra alatt nyitható és rögzíthető - tette hozzá. Horváth Zoltán, a Szentendrei Betonelemgyár Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a gyártásra való felkészülés fél évet vesz igénybe, de ez függ a panelsablonok számától is, amelyek gyártása egy éven belül megvalósulhat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!