Felügyelőbizottsági tagot cserélt a horvát állam az INA rendes közgyűlésén

Gazdaság, 2017.06.14

Az INA horvát olajipari vállalat megtartotta rendes éves közgyűlését szerdán, amelyen a részvényesek 97,83 százaléka volt jelen - közölte az INA az MTI-vel. A horvát állam, mint részvényes javaslatára a közgyűlés az INA felügyelőbizottságából (fb) visszahívta Dario Cehicset és helyére Damir Mikuljant választotta meg. Az fb többi tagját, valamint az igazgatótanács tagjait megerősítették tisztségükben.

A részvényesek elfogadták a 2016-ról szóló beszámolókat, döntöttek a vállalat 2017-es tevékenységének bővítéséről, valamint módosításokat hajtottak végre az alapszabályban.

Az INA februárban kiadott jelentése szerint a konszern 2016-ban 15,584 milliárd kuna, az előző évinél 17 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt ért el. A beszerzési költségek változását is figyelembe vevő működési eredmény 626 millió kunát ért el a 2015-ös 843 millió kuna után.

Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2,4 milliárd kunára csökkent 2,9 milliárd kunáról.

A részvényesekre jutó nettó nyereség 2016-ban 101 millió kuna lett a 2015-ös 1,4 milliárd kuna veszteség után. Egyszeri tételek nélkül a nettó nyereség 336 millió kuna volt, szemben az egy évvel korábbi 58 millióval.

A társaság tőkeberuházásai 1,3 milliárd kunára csökkentek az előző évi 1,6 milliárd kunáról.

Az INA nyolc százalékkal, napi 15,0 ezer hordó olaj egyenértékre növelte szénhidrogén termelését tavaly az előző évi 13,9 ezerről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!