FM: a környezetvédelem a kiegyensúlyozott fejlődést segíti

Gazdaság, 2017.10.17

A környezetvédelem a tartós, kiegyensúlyozott fejlődést segíti - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy nemzetközi tanácskozás résztvevőit üdvözölve.

V. Németh Zsolt, a Duna régió stratégia idei éves fórumához kapcsolódó szemináriumon kiemelte, hogy a stratégia környezetvédelmi pillére három fő területet foglal magába, a vízminőség-védelmet, a környezeti kockázatok csökkentését és a biodiverzitást. A stratégia 6. éves fórumát október 18-19-én rendezik meg Budapesten.

Közölte, félreértés, ha úgy értelmezik a stratégiát, hogy az a Dunáról, a folyóról szól. Ezzel szemben a stratégia egy térséget, egy régiót kíván összefogni - húzta alá az államtitkár.

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a térség, a Duna régió felöleli a Duna vízgyűjtő területét, de túl is megy azon, hiszen olyan területek is részei, amelyek vízrajzilag nem tartoznak a Dunához, de politikailag, gazdaságilag igen.

Rámutatott: nem véletlen, hogy a szeminárium programja jelentős részben a vízzel, a vízkezeléssel foglalkozik, hiszen a folyók kezelése, az árvizek elleni védelem, a víz biztosítása már most is a központi kérdések egyike. Félő, hogy az éghajlatváltozás miatt a víz jelentősége tovább nő majd - emelte ki.

Elmondta, a tapasztalatok megerősítik, hogy jelentős sikereket csak a területek és az országok összefogásával, együttműködésével lehet elérni, sokféle háttérrel, sokféle tudással. Ma éppen ez a sokféleség, diverzitás adja a térség erejét - vélte. Hozzátette, a várakozások szerint a kapcsolatok erősödéséhez ez a szeminárium is hozzájárul a régióban.

A stratégia magyar honlapja kiemeli: a soros magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő eredményeként az állam- és kormányfők 2011 júniusában végső jóváhagyásukat adták az Európai Unió második makro-regionális fejlesztési koncepciójának elindítására. A 14 országot, kilenc uniós országot - Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia -, és öt unión kívülit - Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna - összefogó stratégia 11 szakterületen hangolja össze a fejlesztéspolitikákat a régió összeköttetéseinek javítása, a környezetvédelem elősegítése, a jólét növelése és a régió megerősítése érdekében. A tájékoztatás szerint hat évvel a 2011-es indulás után a stratégia főbb irányainak alakítása ismét Magyarország kezében van, mivel Magyarország tölti be az együttműködés soros elnökségét és rendezi meg az éves fórumot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!