FM: a V4-ek egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben

Gazdaság, 2018.02.16

Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák - mondta Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár a visegrádi négyes tagországok mezőgazdasági parlamenti bizottságainak ülése után.  

Az MTI-nek a Földművelésügyi Minisztérium által pénteken elküldött sajtóközleményéből kiderül, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország küldöttei üdvözlik, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) megmarad 2020 után is.

Czerván György a közlemény szerint kiemelte: minden tagállam fontosnak tartja az erős, kétpilléres (agrár- és vidékfejlesztési) rendszer megtartását. Az egyes pillérben jelennek meg továbbra is a közvetlen, például a területalapú támogatások és a piaci támogatások, a kettes pillérben pedig a vidékfejlesztési, társfinanszírozott programok támogatására szánt összegek.

A mezőgazdasági bizottsági ülésen minden tagállam részéről aggodalmat váltott ki az a kérdés, vajon egyszerűsödik-e a támogatási rendszer - mondta Czerván György. Az államtitkár szerint minden tagország azt szeretné, ha az adminisztrációs terhek csökkennének, de az Európai Bizottság jelenlegi javaslatában olyan változások körvonalazódnak, amelyek nem ebbe az irányba mutatnak.

A másik közös probléma a termeléshez kötött támogatások kérdése, ez a bizottsági közleményben ugyanis nem szerepel. Magyarország számára ez különösen fontos, hiszen az unió által engedélyezett legnagyobb mértékben használja ki az ország ezt a lehetőséget, évi mintegy 61 milliárd forint értékben - olvasható a közleményben.

A közleményből kiderül, áprilisban döntenek az állam- és kormányfők az Európai Unió 2020 utáni költségvetéséről, ezután derül ki, hogy mekkora is lesz az agrárbüdzsé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!