Forinthitelek - Elhalasztotta a bíróság a határozat kihirdetését az Erste Bank ügyében

Gazdaság, 2015.03.06

Március 19-re halasztotta a másodfokú határozat kihirdetését az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított forintalapú szerződésekkel kapcsolatos perében a Fővárosi Ítélőtábla pénteken.

Az ítélőtábla elutasította a felperes hitelintézet arra vonatkozó kérelmét, hogy a bíróság kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió bíróságánál és forduljon az Alkotmánybírósághoz, továbbá elutasította a per felfüggesztésére irányuló kezdeményezését is.

Az Erste keresetében a tételesen meghatározott forintalapú fogyasztói kölcsönszerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességességének a megállapítását kérte.

A Fővárosi Törvényszék február 4-én kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította a felperes keresetét. Az elsőfokú bíróság a 2014. évi 38. törvényben rögzített egyértelmű, világos és érthető megfogalmazás, az átláthatóság, a ténylegesség és arányosság, a tételesség és a szimmetria alapelveire tekintettel vizsgálta az általános szerződési feltételeket, és megállapította, hogy a vizsgált időszakban nem feleltek meg azoknak.

A részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kérelmet sem találta megalapozottnak.

A felperes bank keresetében arra hivatkozott, hogy tévedett az első fokú bíróság, amikor mellőzte az oklista egyes elemeinél a részleges érvényesség vizsgálatát.

Az alperes magyar állam az ítélet helybenhagyását kérte. Írásos ellenkeresetében kifejtette: a bíróság helytálló és megalapozott ítéletet hozott, kizárólag az vizsgálható ugyanis, hogy a szerződéses kikötések megfelelnek-e a törvényben foglalt elveknek.

A másodfokú ítélet kihirdetését március 19-re halasztotta az ítélőtábla.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!