TV műsor

GKI: már látszanak az online kiskereskedelmi forgalom növekedési ütemének korlátai

Gazdaság, 2017.02.22

A online kiskereskedelmi forgalom tavaly elérte a 310 milliárd forintot, arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes magyar kiskereskedelemnél, ugyanakkor már látszanak a növekedés korlátai - mondta szerdán Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei első felmérését ismertetve.

Az online piac bevételei 18 százalékkal nőttek 2016-ban az előző évhez képest, amiben nagy szerepe volt az utolsó negyedévnek, az év vége adta ugyanis az összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát - ismertette az üzletágvezető.

Tavaly 2,8 millió magyar vásárló szerzett be legalább egyszer valamit az interneten, 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka származik internetes értékesítésből.

Madar Norbert a növekedés lehetséges korlátai között említette a magyar piac korlátozott felvevőképességét, illetve az e-boltok koncentrálódását. Kiemelte ugyanakkor, hogy a napi fogyasztási cikkek online beszerzése, a rendszeres bevásárlások internetes intézése még nagy növekedés előtt áll.

A GKI Digital és az Árukereső.hu negyedévente vizsgálja az online kiskereskedelmi piacot. A kutatás eredményei szerint a webáruházak több mint 80 százaléka eredményesebb évet zárt tavaly, mint az azt megelőző évben. Az áruházak csaknem kétharmada azonban úgy véli, hogy saját piacán erősödött a koncentráltság.

Az adatok szerint a tavalyi fekete péntek az e-boltok 32 százalékánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat, igazán kiemelkedő eredményeket csak a legnagyobb ismertséggel és eléréssel rendelkező webáruházak értek el. A tavalyi karácsonyi szezon viszont összességében 15 százalékkal jobb eredményt hozott, mint egy évvel korábban.

Közölték, a 2,8 millió online vásárló 5 százaléka rendelt csak egyszer az interneten, 40 százalékuk viszont több mint tízszer vásárolt, ez utóbbiak adják a rendelések 68 százalékát. Az interneten fele-fele arányban vásárolnak a nők és a férfiak, a vevők 27 százaléka fővárosi, a rendelések 41 százaléka a budapestiektől származik.

A hat fő szektort - műszaki cikk, játék és kultúra, számítástechnika, divat és sport, szépség és egészség, otthon és kert - vizsgálva az interneten rendelt műszaki cikkek forgalma nőtt leginkább tavaly, 24 százalékkal.

Az elállások száma továbbra is viszonylag alacsony, 1-1 százalék körül volt tavaly a visszamondások, illetve az elállások aránya.

Madar Norbert kiemelte: az online kiskereskedelemben látszólag nem hozott nagy változást a tavalyi év. Az üzletágvezető szerint azonban érdemes figyelni a többi között arra, hogy az online vásárlók száma már második éve csak egyszámjegyű bővülést mutat. Még a legnagyobb, legismertebb e-kereskedők közül is csak keveseknek sikerült a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedést elérni, ugyanakkor több, az elsők közt megjelent szereplő is befejezte vagy átalakította működését.

Az üzletágvezető hangsúlyozta: a verseny egyre inkább a visszatérő vásárlókért folyik. Az idei növekedést ugyanakkor segítheti egyebek mellett a kiskereskedelmi fogyasztás erősödése, valamint a gyorsan terjedő online fizetési megoldások, a folyamatosan bővülő termékkínálat, illetve a kapcsolódó szolgáltatások körének és minőségének javulása - mondta.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!